MESTERMÉRLEG

Kemény meccsen tudtunk nyerni

Csirke Ferenc: Gratulálok a Falconak. Nehéz ilyen mérkőzés után megszólalni, hiszen újra nagy mínuszból jöttünk vissza. Tényleg az egyik fontos szám a gólpassz, a második félidőben 16 asszisztunk volt, ami egy Falco szintő csapat ellen remek mutató, erre lehet építkezni. Védekezésben azokat a kosarakat kellett volna elkerülnünk, ami nem abból adódik, hogy az ellenfél játékosa jobb, mint a miénk, hanem a kommunikáció. De’Monte pár napja érkezett, az ő védekezésében is voltak hibák, bele kell még rázódnia. Megyünk tovább és a saját hibáinkkal kell foglalkoznunk és azokat kijavítani. Ez a mai játék a magyar mezőnyben mindenki ellen elég tud lenni, persze minden találkozó más. Dolgozunk tovább és a Falconak további sok sikert kívánok.

Milos Konakov: A mérkőzés előtt már elmondtam a játékosoknak, hogy a Paks egy nagyon jó csapat, tapasztalt vezetőedzővel. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de kontrollálni tudtuk a mérkőzést 35-36 percen át, ez nagy előnyt adott nekünk. A harmadik negyedben 4-5 percig nem találtuk magunkat, ekkor 10 extra pontot tudott szerezni a hazai együttes és visszajöttek a mérkőzésbe. Megyünk tovább.

Hajrá Falco!

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

GRATULÁLUNK BENI!
2024.06.17.
HETI MENET 06.17-23.
2024.06.17.
Új projekt, új eredmények
2024.06.11.