MESTERMÉRLEG

Nagyon büszke vagyok a játékosaimra!

Andjelko Mandics: Köszönöm a támogatást a szurkolóknak, sajnálom, hogy a vége nem lett jó. A második negyed vége és a harmadik eleje nem nekünk kedvezett, így nagyobb előnyre tett szert a Szombathely, amit minden energiánkkal próbáltunk ledolgozni. Jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, de egy Falco ellen még többre van szükség. Remélem még meg tudjuk hosszabbítani a párharcot, és egy keddi bravúrral visszahozni a sorozatot Debrecenbe.

Milos Konakov: Amióta Szombathelyen vagyok, mindig a védekezésünkre építettünk. Igen kiesett Zach, aki az egyik legjobb védő a magyar bajnokságban, de a rendszerünk csapatvédekezésre épül. Nagyon jó munkát végeztünk, mert a második 20 percben 29 pontot kaptunk. Nagyon örülök, hogy mindenki előre tudott lépni, gondolok itt a fiatalokra is, akik nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe. A csapatomon látszott, hogy extra motiváltak, tudtuk, hogy nyerni akarunk, nemcsak a playoff, hanem Zach miatt is. A végén szeretném megköszönni, szurkolóinknak, akik nem mindennapi távot tettek meg, hogy buzdítsanak minket. Kedden, Szombathelyen találkozunk!

Hajrá Falco!

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

GRATULÁLUNK BENI!
2024.06.17.
HETI MENET 06.17-23.
2024.06.17.
Új projekt, új eredmények
2024.06.11.